Köszönöm a témát.
Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok tudományos fokozatú doktor, sem etológus vagy éppen pszichológus, de ennek ellenére nagyon szeretek elmélyülni a különböző szakmai folyóiratokban, tudományos kutatásokban. Gyakorlati kiképzőnek gondolom magam, s aki ismer az tudja, hogy sok kutya vesz körül, sok féle képességgel. Hogyan is lehetne egy állat viselkedését oly módon befolyásolni, hogy nem rendelkezünk elméleti alappal. Na meg ugye gyakorlatival is.
Az elméleti alapok mindenki számára elérhetőek, hisz az internet tele van az állatjólétet és az eredményes kiképzést biztosító fantasztikus írásokkal. Persze akad köztük olyan is, ami jelentősen torzít, hisz az eredményeket egy szűk csoport vizsgálatából következtetve vonatkoztatják a teljes kutya társadalomra.
Na de mi a helyzet a gyakorlati alappal? Ki az aki igazán elmondhatja magáról, hogy annyi kutyát látott, hogy az összes idegrendszer típus minden árnyalatával találkozott. Minden viselkedést megfigyelt a félénk kutyától a domináns kutyáig? Az emberek zöme úgy gondolja, hogy akik kutyaiskolát üzemeltetnek, ők birtokában vannak ennek a tudásnak. Sok esetben viszont kiderül, hogy mégsem. Vajon miért? Ennek több oka is van. Sok olyan iskola működik, sok olyan tréner van, akik nem fektettek be megfelelő elméleti és gyakorlati tudást a saját maguk felépítésébe, de pár cikk elolvasása után, egy 12 hetes online tanfolyam elvégzésével és egy border collie tulajdonosaként (abszolút nem a fajtát lenézve, sőt) tanácsokat osztanak. Ezzel nekem nincs bajom, ha valaki tanácsol. Hisz a gazda eldöntheti, hogy megfogadja vagy sem.
Én például amikor elromlik a hűtőm, akkor igyekszem egy olyan szerelőt keresni, akiről jók a vélemények, másnál is megszerelte már a hűtőt sikerrel. Természetesen nem kérek tőle bizonyítványt, hisz elhiszem az internet található vélemények alapján, hogy ügyes. Viszont ha a gázkazánom romlik el, akkor elsősorban azért hívok minősített szerelőt, mert tudom, hogy a gáz nem játék, másodsorban azért, mert a gázhoz, csak minősített SZAKEMBER nyúlhat.
El is értünk az első problémához. Magyarországon a kutyakiképzést végző szakemberek nincsenek kötelezve arra, hogy megfelelő kompetenciákkal rendelkezzenek, hisz a szakmát kivették az OKJ jegyzékből. Éppen ezért lehetséges, hogy 12 hét után egy tanúsítvány megszerzését követően magabiztosan vágnak bele az emberek más kutyáik kiképzésébe. Kérdezem a tréner a hibás? Véleményem szerint nem. Ők elhiszik, hogy szakértővé váltak. Meg vannak győződve róla, hogy megkapták a megfelelő tudást, amivel másokon segíthetnek.
A Dunning-Kruger effektus megmagyarázza az ő hozzáállásukat. Ugye ezen elmélet kimondja, hogy az a jelenség, amikor minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról, annál inkább hajlamos túlbecsülni a saját tudását. Összességében a trénerek, kiképzők megfelelő alap felkészültségért szükséges lenne újra szakmává avanzsálni a kutyakiképzést.
Tételezzük fel, hogy megteremtődik ez az elméleti alaptudás és ekkor jöhet a tapasztalási fázis. Amikor mester emberről beszélünk, akkor mindig egy őszes hajú, idősebb ember képe ugrik be, aki élete során minden problémával találkozott már. A mai világban ez véleményem szerint az elméleti tudás megszerzése szempontjából nem igaz, hisz jóval több lehetőségünk van a megfelelő elméleti anyag megszerzésére, mint elődjeinknek. A kezünkben ott van az okos telefonunk, ami azonnali válaszokat adhat kérdéseinkre.
De mi a helyzet a gyakorlattal? Mi a helyzet azzal a tudással, amit az interneten keresztül sem tudunk megszerezni?
Nos itt ugrik a majom a vízbe.
Nézzünk egy képzelet szülte életutat. Tételezzük fel, hogy gyermekkorában már volt a képzeletbeli emberünknek, akit hívjunk Sanyinak, mondjuk 1 kutyája. Természetesen akkor még nem értett hozzá, ezért elment az amúgy is alulképzett Jóska bácsi kutyaiskolájába, aki hétvégenként tartott kutyaiskolát. Jóska bácsi a határőrségnél volt kutyakiképző. Jóska bácsi nem figyelt oda rendesen az órán, a kutyáját sem tudta szépen vezetni, de hát ő volt a környékben a “szakember”. Sikeresen átadta a tudását Sanyinak, aki elsajátította, például hogy ő a falkavezér. Kiválóan kezelte a pórázt, így Morzsinak esze ágában sem volt rosszat tenni, mert tudta, hogy Sanyi az úr a háznál. Sándorunkat ide-oda sodorta a szél, mindig lett új kutyája és lelkesen képezte. 30 év alatt volt neki vagy 5 kutyája, illetve segített másoknak is megosztani a tapasztalatait. Így a 30 év alatt biztos akár 100 kutyával is találkozott. Közben csak gyűjtögette a tapasztalatot. 30 év tapasztalatával nyitott egy kutyaiskolát és ő is szakértővé vált.
Hogy mit is akarok ezzel mondani? Nem számít az év, hisz 30 évig is lehet rosszul tenni a dolgodat. Az idő nem segít rajtad, ha nem vagy nyitott, nem tanulsz, nem fejlődsz.
Ellenben másik hősünk 20 évesen 1 kutya kiképzését követően napi rendszerességgel tesz ki tanácsokat az internetre, hogy hogyan csináld?
Akkor most kinek is higgyek? Hogy a francba van lehetőségem eldönteni, hogy ki a jó kiképző, s ki nem?
Úgy gondolom, hogy először is nézd meg, hogy a kiképződnek milyen a kutyája? Milyen viszonya van vele? Milyen munkákat csinál? Vagy milyeneket csinált? Kérd ki mások véleményét, nézd meg, hogy a kiképző által képzett tanoncok mennyire képzettek.
Nem gondolom, hogy azon kiképző, aki egy border collie-val tud trükköket, feltétlenül alkalmas egy domináns Kangal kiképzésére. Na de lehet ez fordítva is igaz lehet.
Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol ki kell mondanom a véleményem a pozitív tréningről. Az emberek szeretnek szélsőségesen gondolkozni. Hideg vagy meleg, alacsony vagy magas. Tudjuk, hogy nem ilyen egyszerű, hisz átmenetek is léteznek. Nem lehet kijelenteni, hogy létezik a világon egy olyan tiszta, 100 százalékos módszer, ami a pozitív tréning elvrendszere mentén minden egyes kutya egyedre alkalmazható. Szélsőség lenne ezt kijelenteni, ugyanakkor az ezirányú törekvés mindig hoz újabb és újabb ötleteket. Például a rendőrkutya kiképzés az 1800-as évekig nyúlik vissza. Mondhatni 200 éven keresztül parforce kiképzési módszer hódított, mely a kutya kényszerítésén alapszik. Vadászkutyás körökben a mai napig a Carl Tabel által íródott Mindenes vadászkutya című könyv a biblia, melyben ugyancsak a parforce módszerek hemzsegnek. Ellenben tudjuk, hogy a mai modernebb szemléletben hatékonyabbak már a jutalom alapú kiképzési módszerek. A pozitív szó lassan mindenkiben pont ellenkező értelmet nyer, hisz látja, hogy a tréner kutyája milyen szinten együttműködik, az övé meg nem halad a képzéssel. Akkor most, hogy is van ez? Vannak emberek, akik úgy jutnak el a nagybetűs életbe, hogy mindig szorgalmasak voltak, kiegyensúlyozott családi háttérrel rendelkeztek és soha nem kellett őket noszogatni. Na meg vannak, akiknek kellett egy-két atyai pofon (ami mindig jól volt időzítve), hogy rátaláljanak a helyes útra. A kutyák, mint az ösztönüktől vezérelt lények pontosan így vannak. Vannak akik készségesek, együttműködők. Vannak azonban olyanok akik nehezen teremtenek kapcsolatot az emberrel, sőt dominánsak, agresszívak.
A tévedés alapja itt lehet. Különböző zárakba, különböző kulcsot illesztünk bele, hogy kinyíljon az ajtó. A kiképző felelőssége, hogy minél nagyobb kulcscsomója legyen minden típusú zárhoz.
Abszolút a pozitív tréning híve vagyok, de ez alatt nem azt értem, hogy csak jutalomfalatot használok, dehogy. A pozitív tréning lényege, hogy az ember és a kutya kapcsolata a lehető legpozitívabb legyen a kiképzés során. Viszont nem mindig elkerülhető a büntetés. Ami lehet, hogy csak a hangunk felemelése, vagy éppen póráz kezelés.
Álszentnek tartom azon kiképzőket, akik csak pozitív trénerként hirdetik magukat, közben a pórázzal olyat rántanak, hogy a kutya feje majdnem leszakad, majd ezt az amúgy negatív ingert korrekciónak nevezik. Na de ez legyen az ő problémájuk.
Összegezve törekedjünk a pozitív kapcsolatra és a mai eszközök széles tárházának helyes használatára.
Ami pedig a szakmai tapasztalást illeti. A mi csapatunk kiképzői több, mint 100 + év tapasztalattal a hátuk mögött, illetve több 1000 kutya kiképzése után is, a mai napig hosszas beszélgetések során mindig ráébredünk új dolgokra. Soha nincs vége. És ez így van jól.