Létezik-e Salamon Király varázsgyűrűje? – 5. rész
„Salamon király, – mint írva van – társalgott az állatokkal, a madarakkal, a halakkal és a férgekkel. Igaz, ehhez volt egy varázsgyűrűje.”
Tisztelt Kutyabarátok!
A kutya kiképzését nevezhetjük egyfajta szellemi játéknak, művészetnek, amely során két olyan intelligens lény tanítja egymást, akik nem egy fajból származnak, sőt különböző nyelvet beszélnek. Ezért mondhatjuk, hogy a kutyakiképzés művészete egyben a kutyával való kommunikáció művészete is, hiszen az eredményes együttműködés alapfeltétele egymás megértése.
Ez nem kis probléma, ennek érzékeltetésére engedjenek meg egy példát:
Az az ember, aki két- három különböző nyelven beszél- kommunikál, az nagyon sok embert megért a földön, amíg, ha a kutya tanul meg két- három „emberi” nyelvet, akkor „csak” két- három embert fog megérteni!
-Persze nekik olvasni is fog a gondolataikban! –
Ellenben a kutyákban a farkas ősnek köszönhetően kialakult egy olyan kommunikációs eszköztár, „kódolt nyelv”, amely optikai és akusztikus jelei ugyanazt jelentik minden egészséges kutyának, függetlenül attól, hogy a Föld melyik részén él. Nagy különbség az emberi kommunikációhoz képest az, hogy a kutyáknak semmi okuk nincs érzelmeiket leplezni és titkolni. A kutyák nem „játsszák” meg magukat. Az öröm, a harag, a fájdalom, a kíváncsiság, a félelem jól felismerhetőek, megkülönböztethetőek. Amit éreznek, amit gondolnak, azt beszédükkel azonnal, nyíltan és őszintén ki is fejezik. Lehetőséget adva az embernek, hogy megértse, mit is akar a kedvence szavak nélkül mondani.
Nos hát akkor engedjük egy kicsit el a „farkas származékot” és essen néhány szó az emberről a „tökéletes” tanítóról.
-A kutya nem ember! Nem is volt és soha nem is akar azzá válni!
Mi emberek alapvetően érzelmi beállítottságú „lények” vagyunk, így hajlamosak vagyunk ez alapján azt gondolni, a kutyánk /feltételezett/ viselkedéséből, hogy egy életszituációt ugyanúgy emberi módon él meg, mint mi.
Továbbmegyek sajnos egyre többen egyenesen emberi tulajdonságokkal ruházzák fel kutyájukat, fura módon „sajátszülött” gyermekként, házastársként tekintenek rá.
„Hát ki az anya kedvence? Ki szereti anyát?”
Ki ne hallotta volna már ezen embertípustól, hogy az ő kutyája milyen okos, megértő, jószívű, áldozatkész. No meg becsületes! Mert például nem nyúl az asztalon hagyott vasárnapi ebédhez, de bezzeg az utcabeli kutya az aztán milyen gonosz, mert vérszomjasan támadja őket, amikor jószándékból a kerítése előtt játszadoznak.
Sajnos ezek a tévúton járó emberek igazából nem veszik maguknak a fáradtságot, hogy valóban megismerjék, megértsék a kutyájukat, inkább emberiesítve, majomszeretettel szeretgetik őket, ami viszont „a kutyának se kell”.
Megfigyelhető ezekben az esetekben, hogy a kutyatartásnak semmilyen célja nincs, csupán divat vagy státuszszimbólum, esetleg gyermekpótlék. Egyébként itt a szerepek is veszélyesen felcserélődnek nem az ember tart kutyát, hanem a kutya embert! A kutya, ha akarjuk, ha nem a maga kis ösztönös, sajátos „szappanbuborékában” él, más módon működik, mint mi, ezért más fontos neki, mint nekünk.
A világnak csak az őrá vonatkozó szeletét értékeli, természetes módon törekszik a vezető szerepre, hiszen ő egy „farkas származék, vagy mi” ezt kódolta bele a természet. Amennyiben nem mi irányítjuk –csak szeretgetjük – kénytelen ő irányítani minket, amely egy teljesen eltorzult, akár katasztrofális helyzethez is vezethet. Az ilyesfajta szemléletmód – a teljes lelki azonosulás- nem ad használható elméleti hátteret, nem lehet rá semmilyen tanítási rendszert alapozni. Azonban ugyanilyen veszélyes és eredménytelen ennek az ellenkezője, az érzelmek teljes kikapcsolása, a rideg racionalizmus is.
-A kutya nem gép és nem szolga!
A lelketlen mechanizált, durva követelés sem eredményez megbízható, használható teljesítményt.
„MIT MONDTAM, KINEK BESZÉLEK?” csoda vezényszavak ismételgetése testi fenyítéssel, megalázással fűszerezve. /A korbács és a rabszolga esete…/
Az empátia készség hiánya, a túlzott ésszerűség a kutya viselkedésének lényeges vonásait, szándékait, törekvéseit teljesen elfedik.
Hiába „akar” a kutya, ha ezt a gazda képtelen felfogni!
Egyébként a kutya egy hierarchikus rendszerhez szokott engedelmeskedni akaró és tudó lény, amely a lehető legrosszabbul a folyamatos parancsolgatásra reagál, ez teszi tönkre igazán az idegrendszerét.
-Azt hiszem ismét megállapíthatjuk, hogy a szélsőségek nem vezetnek eredményre, gondoljuk hát végig türelmesen a teendőket. Egy jó tanító miből indul ki? Elsősorban önmaga lehetőségeiből, /felkészültség, tudás, tapasztalat/ másodsorban a kutyája adottságaiból, tulajdonságaiból, örökségéből, végül az elérni kívánt cél hármasából. Amennyiben e három tényezőt össze tudjuk fésülni, megértjük az összefüggéseit, meg is találtuk a kutyánk képzéséhez szükséges metodikát. Aztán már csak idő, szakértelem, türelem, kitartás, következetesség, határozottság, empátia, problémamegoldó képesség, stb. kell és kész a boldog kutyatartás.
Ugye nem is olyan bonyolult ez, hiszen már több millió embernek sikerült a világon?!
