A terepkutatás, avagy a műszer jelzései
Tisztelt Kutyabarátok!
Manapság általános kifejezésként a médiákban sajnos egyre gyakrabban hallhatjuk, hogy valaki embertársaink közül szerencsétlenül járt. Akaratlanul bajba keveredett, „eltűnt”, eltévedt, betegség-baleset-sérülés miatt általa ismeretlen helyen cselekvőképtelenné vált. Elhagyta a szerencséje.
A társadalomra nem veszélyes, életben maradása mentést igényel!
Alapkövetelmény a mentőkutyával szemben, hogy sohasem viselkedhet ellenségesen a megtalált emberrel!
A másik ilyen gyakori kifejezés az „eltűnésre” amikor valaki bűnös szándék által vezérelve elrejtőzködik, a szakzsargon szerint kivonja magát a rendvédelmi szervek ellenőrzése alól.
A társadalomra veszélyes, ezért elfogása szükséges!
-Ezen feladat végrehajtása nem „civil” mentőkutyák, és vezetőik, hanem az erre speciálisan kiképzett- felkészített szolgálati kutyák dolga. Ott sem mindegyiké, hiszen például a migráció kezelésben dolgozó kutyák gyakran szembesülnek más tudatállapotban lévő, agresszív, támadó szándékú nem európai vonásokkal rendelkező embercsoportokkal, akik aztán tényleg megmérik, hogy „milyen sárkány lakik” a kutya testében! –
Alapkövetelmény a migációkezelésben dolgozó személykereső kutyáknál, hogy ellenséges támadó magatartásra megfelelően nem barátságos válaszreakciót tudjanak adni!
Természetesen mindkét esetben ez olyan terepen történik, amely erdős, bokros, fás, romos, nehezen járható, belátható terep. Így akarva, akaratlanul megnehezíti, vagy szándékosan próbálja ellehetetleníti az őt kereső, terepkutató csapat dolgát. Ezekben az esetekben a kutató csapat a technikai eszközök mellé egy négylábú műszert, a terepkutató személykereső szolgálati kutyát hívhatja segítségül a minél gyorsabb siker elérése érdekében.
Fontos, alap kritérium a kutya megbízhatósága, hiszen az általa átvizsgált területet a további kutatás érdekében kétségkívül „embermentesnek” kell tekintenünk! Ennek kijelentése hatalmas felelősség, amely a kutyáját tökéletesen ismerő kutyavezető dolga!
Mind e mellett, a gyorsaság, a hatékonyság is fontos tényező, hiszen a bajban lévő személy életben maradási esélyei az idő múlásával fordított arányban csökkennek, ugyanúgy, mint a menekülő személy elfogásának lehetősége.
Természetesen az előre nem tervezhető szélsőséges időjárási viszonyok méginkább csökkentik az esélyeket.
-Nagy igazsága ennek a műfajnak, hogy a kutya nem akkor dolgozik jól, ha egy adott terepszakaszt minél gyorsabban kutat át, hanem akkor, ha minél biztosabban! Az elvégzett munka értéke a megbízhatóságon áll, vagy bukik! –
Talán kicsit ironikusan fogalmazhatunk úgy is, hogy elveszni, elrejtőzködni, menekülni sokkal könnyebb, mint egy terepkutatás során előkerülni.
A magyar kinológia találó mesterszóval fürkészésnek nevezi azt a stílust, amellyel a terepkutató eb dolgozik. Feladata szerint a vezetője előtt ismeretlen, főleg áttekinthetetlen terepszakaszt átkutatja, az ott lévő személyt, személyeket, – esetleg tárgyat- kifürkészi. A fürkészés egy speciális keresési mód a kutya részéről! Amely nem a klasszikus nyomkövetés, hiszen alapvetően nem talajszimattal, hanem légszimattal, az ember testéből folyamatosan áramló és a légmozgással sodródó szimatfelhő alapján keres.
Mivel a terepkutatást konkrét támpont nélkül kezdi meg, sem lehetősége, sem ideje nincs a nyomok aprólékos kidolgozására, ezért kezdetben minden kifinomult érzékszervét használja. Figyel, fülel, szagol úgy általában mindenfelé, fürkészi az ember szagnyomait az ismeretlen „rengetegben”.
Terepkutatást nyomkövető kutyával végeztetni sosem célszerű, hiszen tönkreteszi a stílusát, leszoktatja a talajszimattal végzett munkáról, mert megismerteti vele a számára sokkal kényelmesebb légszimattal történő „vadászatot” !
Az igazság az, hogy a személykereső kutyának legalább annyira nincs köze a terepen a klasszikus nyomkövetéshez, mint amennyire a nyomkövető kutyának a fürkészéshez! Amennyiben ezen a területen komoly, megbízható munkát akarunk végezni választanunk kell, vagy egyik, vagy másik.
„Igazi mesterembernek mindenhez külön szerszáma van és nem szereti a kombinált fogót. Barkácsolni jó ugyan, de komoly munkához valahogy mégsem az igazi.”
-A félreértések elkerülése érdekében itt szeretném tisztázni, hogy a sportkutyás fürkészési gyakorlat nem azonos a terepen történő „élesben” végrehajtott fürkészéssel. Nagyon szép, mutatós gyakorlat, de nem fürkészés, hanem egy pontosan koreografált, fegyelmező rendszabályok között végrehajtott őrző-védő gyakorlat. Nem munka, hanem gyakorlat!
Hiszen a kutya éppen olyan jól tudja, mint mindenki más, hogy a „célszemély” az utolsó palánk mögött áll, „rejtőzködik”. Nem a keresés motiválja, hanem az engedelmesség /irányba küldés/, amelyet a jól begyakorolt forgatókönyv szerint előírt következő mozzanat, a harc jutalmaz. –
Néhai Dr. Kováts Zsolt megfogalmazásában az „élesben végrehajtott terepkutatás olyan, mint egy kalandos korcsolyaút a Balaton nyers jegén Zamárdi és Tihany között éjszaka, ködben”.
Az alapvonása ezen tevékenységnek az ismeretlenség, nem a kétlábún, hanem a négylábú belső késztetésén, önállóságán, érzékszervei élességén, intelligenciáján múlik a siker vagy kudarc. A helyzet tőlünk függetlenül jön létre, a körülményeket, befolyásolni, megváltoztatni nem tudjuk, csak alkalmazkodni tudunk hozzá, amely végeredménye lecsupaszítva élet vagy halál. Maradjunk a sikernél, tehát a kutya a sajátos módszerével, fürkészési technikájával időben megtalálja a szerencsétlenül járt, vagy elrejtőzködött embert.
Ez még mindig nem elég, hiszen erről az emberét is valamilyen módon értesítenie kell, mert másképp a segítséget nem lehet a helyszínre vezetni. Közös nyelv híján ezt barátunk, hogy is teheti? Hát jó hangosan, „Embert találtam” folyamatos ugatással, a kutyavezető megérkezéséig a célszemély közelében marad.
Ez tehát a műszer jelzése, amely hasznossága vitathatatlan!
Azonban nem elég a siker eléréséhez csupán egy jól kiképzett kutya. Ezt a kutyát valakinek helyzetbe is kell tudni hoznia, hiszen az eb csak ott tudja megtalálni az embert, ahol az tartózkodik, ha rossz helyen, rosszul irányítva alkalmazzuk természetes, hogy nem fog találni senkit.
A látszat ellenére a személykereső kutya irányítása egyáltalán nem könnyű, mindemellett rendkívül felelősségteljes feladat. A felelősségvállalás nem „vagylagos” játék, elmaradása, fel nem fogása miatt sok civil és rendőrségi kutyavezető alkalmatlan az ilyen kutya irányítására- vezetésére!
A szakkönyvek szerint a műfajban dolgozó kutyavezetőknek kiváló tájékozódó és főleg iránytartó érzékkel kell rendelkeznie, aki gondolatban az átkutatásra kijelölt terepet két részre tudja osztani. Optimális esetben a képzeletbeli felezővonalon haladva kar és hangjelekkel küldi a kutyát fürkészni egyszer egyik, másszor másik irányba, úgynevezett „farkasfogalakzatban”.
Ez teljesen jól hangzik, de sajnos csak papíron!
-Egyrészt azért, mert az a kutya, amelyik kiképzése során orral nem, „csak” szemmel keres, engedelmesen a kutyavezető által jelzett irányban, az igaz gyorsan, nagy területet, de felületesen tud csak átkutatni. Hiszen az orrhasználat nélkül csak valós időben „lát”! Nem érzékeli, értelmezi a korábban keletkezett, a légmozgással sodródó emberi szagfelhőt, szagnyomot így annak idejét, s irányát sem tudja megállapítani!
Az így képzett kutya félrevezető módon, látszólag nagy hatékonysággal ugyan, de kevés, kétséges eredménnyel kutatja át a vizsgálandó terepszakaszt.
-Másrészt az optimális eset általában messze el szokott kerülni minket, amely mindjárt ott kezdődik, hogy mi magunk is ismeretlen területtel, terepviszonyokkal szembesülünk. Ahol a kiindulási pont, valamint a kutatás irányának meghatározása sem egyszerű feladat, főleg éjszakai viszonylatban. Szürkületben, sötétben, erdős, bokros, nádas terület mélyén, vagy a kukoricatábla közepén igazán embert próbáló feladat megmondani, hogy hol van ez a bizonyos felező vonal. Egy erdő mélyén, két- három fordulat után, látható támpont nélkül, még annak a megállapítása is nagy gondot okozhat, hogy valójában merre is halad a kutatás, vagy, hogy honnan indultunk egyáltalán!
A megfelelő tájékozódást segítő technikai eszközök használata nélkül bizonyosan két kérdés fog sürgetően foglalkoztatni minket: Hol vagyok Én, és hol van a kutyám?
Ebben a pillanatban már nem mi keressük az eltűnt személyt, hanem minket keresnek! Amely óriási különbség!
Ezen nagy dilemma mellett az agyunkban továbbra is ott zakatol, hogy valahol, közel, vagy távol mégis egy bajba jutott embertársunk a segítségünket várja! Avagy rejtőzködik, menekül a „szabadság” reménye érdekében.
Ebben az esetben kevésbé hatékonyan, kétséges eredménnyel vizsgáltuk át a ránk bízott terepszakaszt!
Nem könnyű feladat és hatalmas felelősség a mentés! Itt tényleg a legnagyobb tétre megy a „játék”, mégsem bízhatunk másban, mint a csapatmunkában, a megfelelő „szerszámokkal” rendelkező jól kiképzett, megbízható kutyánkban. Biztosan menteni csak szervezetten, összefogásban, csapatmunkában lehet, amelynek szerves és talán legfontosabb kiegészítő része, segítője a megbízható, képzett kereső kutya.
A megbízhatóságon áll vagy bukik a kutyás személykereső munka értéke!
Fontos megértenünk, hogy egy csapat része vagyunk és nem egyéni játékot játszunk, mert könnyen előfordulhat, hogy érzelmi alapon, vagy rutintalanságunkból, esetleg túlzott magabiztosságból, vagy egyszerűen tudatlanságunkból a kutyánk és a magunk képességeit túlértékeljük. Hibázunk!
Ekkor érkezik gyorsvonat sebességgel a kijózanító „halálos” valóság, amely aztán könyörtelenül leszámol az illúzióinkkal! Elhelyezi a lelkünkben azt a bizonyos pofont, amely rémálomként sokáig elkísér és nagyon nehéz kiheverni!
-folyt. köv –
