Na de mi hajtja?
Mindig is ez érdekelt igazán a kutyakiképzésben, hisz ha teljes mértékben megértenénk a drive-okat, ha pontosan tudnánk, hogy mikor tegyünk vagy ne tegyünk valamit, hogy a kutyánkat formáljuk, akkor elérhetnénk, hogy tökéletes gazdává váljunk.
Megismerjük az idegrendszert, tudjuk az inger, reflex, reflexív fogalmát. Olvassuk Dr. Kotoff Olivér, Csányi professzor, Carl Tabel vagy éppen Dr. Kováts Zsolt könyveit, hogy csak pár szerzőt említsek. Kutyázunk, beszélgetünk kutyás barátokkal, eszmét cserélünk, fejtegetünk…. AZTÁN kilyukadunk valahol, ami közelít az igazsághoz.
De mi is az igazság.
A saját igazságom, a saját tapasztalásom? A sportolónak higgyek, aki tökéletes valkűrt lejt a pályán és söpri be az elismeréseket, vagy a kis nyugdíjasnak, akit póráz nélkül követ a kutyája a pesti forgatagban? Life long learning mondja az angol. Azt hiszem ebben van a titok. Soha nem leszünk kész, soha nem mondhatjuk, hogy mi vagyunk minden titok tudója. Nem dőlhetünk hátra egy-két módszer ismeretében, és pláne nem állíthatjuk, hogy tudjuk hogyan működik a kutya.
Zűrzavaros gondolataim letisztázásaként ilyenkor leülök és a saját kutyáimat nézegetem. Látom a dominálás jegyeit, látom a pozitív pont felé való törekvést. Fejtegetem a testtartást, fejbiccentést, farok állást. Ekkor megnyugszom, hogy már jó pár dolgot megtanultam. Aztán jön egy pillanat, amit nem tudok hova tenni, nem illik bele egy sablonba sem, amit tanultunk és minden kezdődik elölről. Újabb beszélgetések, újabb elemzések a barátokkal. ÉS EZ ÍGY VAN JÓL.
Elmondok egy történetet: Éppen a teraszon üldögélt a mi Jani bácsink, aki bölcsen, csendben nézte ahogy dolgozom a kutyámmal. A hátamon éreztem, hogy figyel, ezért gyarló emberként olyan elemeket gyakoroltam, ami amúgy is ment. Vágytam az elismerésére és gyönyörűen megcsináltam a “házi feladatot”. Miután végeztem odamentem hozzá és halkan, de egyben kíváncsian megkérdeztem: Na milyen volt? Erre röviden válaszolt: ne rogyjon meg a térded a behíváskor…..majd hozzá tette, “a jót nem gyakoroljuk”. Ebben a mondatban minden benne van. Le kell hámoznunk a megfelelési kényszert. El kell dobnunk minden belénk rögződött társadalmi megfelelést, hogy csak a szép oldalunkat mutassuk. Ez visz előre minket. Csak így vagyunk képesek fejlődni, ha ez lebeg a szemünk előtt. Ha meg tudjuk mutatni a hibáinkat és nem félünk a kritikától, ha megbeszéljük kutyás barátainkkal és nyitottak vagyunk a világra, akkor van esélyünk, hogy egyszer talán megkapargassuk a felszínét, ……hogy hogyan működik a kutya?
