Létezik-e Salamon Király varázsgyűrűje?
Avagy hogyan válunk gyakorló kinológussá?
„Salamon király, – mint írva van – társalgott az állatokkal, a madarakkal, a halakkal és a férgekkel. Igaz, ehhez volt egy varázsgyűrűje.”
Tisztelt Kutyabarátok!
A kezdő és a kétségekkel küzdő kutyatulajdonosoktól sokszor megkapom a kérdést, hogy miért van egyáltalán szükség az eb nevelésére, tanítására, kiképzésére, hiszen a mai világunkban funkciójukat tekintve már amúgy is „munkanélkülivé” váltak. Döntő többségükben hobbi céllal bíró, „kiskedvenc” társállatok, kísérőkutyák.
Miért éri meg számukra a befektetett idő, energia, mit kapnak cserébe?
Egyszerű a válasz: A Kutyák Érdekében, társadalmi érdekből!
Nem kevésbé azért, hogy időben tanuljon meg tanulni, s ne kezdjen esztelen titkos életet élni.
Szebben megfogalmazva:
„A kutya tanítása, képzése nem kötelesség, hanem jó modor kérdése. A kutyás ember is tagja a társadalomnak, és joggal várja el mindenkitől, hogy tudomásul vegye életformáját, történetesen, hogy kutyája van.
De nem kevésbé jogos az ennek fejében vele szemben támasztott elvárás sem: úgy tartson kutyát, hogy az ne zavarjon másokat! A kutyatartás elismerése, elismertetése természetes, hogy azokon múlik, akik kutyát tartanak, a társadalmi megítélés szempontjából a rokonszenvet keltő kulturált kutyatartás velejárója a célirányos nevelés, kiképzés”. -Dr. Kováts Zsolt-
Mi fán terem ez a bizonyos kinológia?
A kynologia elnevezés görög eredetű összetett szó, jelentése két részből áll: kynosz –a kutya, logosz – a tan, tehát szabad fordításban: kutyatan, kutyástudomány. Tartalma célirányosan a kutyára vonatkozó hatalmas ismeretanyag összefogása, a kutya, mint biológiai egység vizsgálata. Természetesen a kutyakiképzés megértéséhez, gyakorlati megvalósulásához elengedhetetlen az állatok viselkedését vizsgáló etológia –viselkedéstan – segítsége is.
Írásommal senkit nem szeretnék elrettenteni, nem szeretném tudományoskodó csodabogárnak feltüntetni magam –van abból elég -, ezért egy mindennapi példával magyaráznám a fent leírtakat.
Gondoljunk csak bele döntő többségében, hogy is kezdődik egy átlagosnak induló „hobbi” kutyatartás? Szeretett gyermekünk ül az urbanizált világunk családi „trónján”, saját elgondolása szerint, belső, vagy egyéb indíttatásból kitalálja, hogy ő szeretne egy Saját kutyát!
Ugye hallottunk már ilyet.
Mivel Ő még „ösztönember” szeretné a természet egy darabját hazavinni, maga mellett tudni. Természetesen olyat szeretne, a szárnyaló fantáziájától vezérelve, amely egyedülálló a Világon!
Sajátos korához illő elbűvölő ígéretekkel, praktikákkal természetesen rábeszéli a kezdetben fejét csóváló szüleit a kutya beszerzésére…
Indul hát a nagy kaland, megtörténik az öröm, kutya kerül a házhoz. Az eddig tamáskodó szülők rövid idő alatt rájönnek, hogy milyen jó, pozitív dolgot cselekedtek gyermekükkel, hiszen a kutyakölyök és a gyermek, főleg, ha kisgyermek, azonnal megértik egymást felszabadultan, őszinte gyermeki örömmel viháncolnak egymással.
Érzelmileg könnyen megérinti a szülőket ez a látvány, hiszen a pisze orrú, csetlő-botló gombócka, ugyanolyan tehetetlenül esetlen, mint a saját gyermekük.
Meghát némi idő, – ami a legdrágább ugye és nagyon fogy, – a négylábú bébiszitternek köszönhetően felszabadul a szülők számára, amit akár magukra is fordíthatnak…
Ahogy telnek, múlnak az új falka napjai, az embercsalád felfedezi a kölyök négylábúban, amit őseink már évtízezredekkel ezelőtt korábban, felfedezhettek.
A kutya azon sajátos minden más állatfajtától eltérő csodálatos tulajdonságát, azt az érzelmi kötődési képességét, amely a gazdához, családhoz, a falkához kapcsolja őt. Ezt a csodás érzést belső indíttatású, a természethez közel álló élményként éli meg.
– Egyes emberek számára bizonyos esetekben ez az élmény olyan erős, hogy felülírja a családtagok irányába kialakult érzelmi kötődést is-.
Ugyanakkor a szülők arra is rájönnek, hogy ha akarják, ha nem a kutya és a család kölcsönös függőségben élnek egymással, tehát nem csak a törődés, az együttélés élményeit, szükségleteit élik meg, hanem ösztönszerűen magyarázatot kezdenek keresni a „miértekre” a kutyakölyök cselekvéseire, az észleltekre, a szerzett tapasztaltakra. Vagyis megpróbálják megérteni a kutyájuk viselkedését. Nap, mint nap újabb közös élményeket élnek át, amelyek alapján önkéntelenül is megfigyeléseket tesznek, következtetéseket vonnak le.
Ebben a pillanatban már a saját szintjükön maguk is etológussá – kinológussá válnak. Természetesen ekkor már tudják, hogy mikor éhes-szomjas, mikor játékos-fáradt, beteg-egészséges stb. a szőrös barátjuk. Valamint azt, hogy bizonyos cselekvéssorozatok mikor és mitől indulnak be, vagy állnak le. A kölyökkutyán „keresztül” bepillantanak egy másik világba, amelyben a szaglás, a mozgás, az érzelmek uralkodnak.
- Ugye nem is olyan bonyolult ez, mint első hallásra. –
Láthatjuk tehát, hogy akaratunkon kívül is kapcsolódik a tudomány a mindennapi kutyás életünkhöz. Hiszen senki sem ismerheti jobban a kutyáját, mint a gazda, a családi falka hiszen ő, ők élnek „szimbiózisban” a kutyájukkal.
Mi ez hát, ha nem az igazi kézzelfogható, mindennapos kutyástudomány!
-Említést érdemel még az a tény is, hogy manapság már a pszichológusok, pedagógusok is egyre többen kifejezetten javasolják a gyermek mellé a kutyát, mert a hozzá tartozó tevékenységek rendszeretetre, kötelességérzetre nevelnek, valamint elősegítik a gyermek társas kapcsolatainak kialakulását a közösségbe történő beilleszkedését.
Kívánhatunk-e ennél jobb varázsgyűrűt a családunk számára?
Folyt.köv
