Történet a szabadság áráról
Avagy az élet által írt forgatókönyv második része, amiben megtalálhatjuk az általános alap kutyakiképzési problémákra is a választ.
Ebben a műfajban nincs receptkönyv semmire, gondolkodásmód van, amely meghozza a várva várt eredményt.
/Természetesen bármiféle egyezés a valósággal már nem a véletlen műve! /
Tisztelt Kutyabarátok!
A történetünkben megismert gazda, mire a pórázon vezetett kutyájával hazaért, lenyugodott. Annak rendje módja szerint levetkőzött, eltette a pórázt, gondterhelten leült a foteljába, hogy kipihenje a megpróbáltatásokat.
A kutya -aki már ismét kedvenc- hívás nélkül /hiszen az ember mellett a helye/ azonnal odatelepedett mellé, a fejét előítéletek nélkül az ölébe fúrta, szolidan szűkölve a „bűvölő” tekintetével a gazda szemébe nézett, s szavak nélkül beszélni kezdett hozzá:
-Az Én életem tőled függ kedves gazdám -vezérem. Hű vagyok hozzád, hisz Te vagy a kétlábú Istenem! Én arra születtem, hogy „szolgáljalak” téged.
Kérlek magyarázd el mit tegyek, és én miután megértettem, azonnal megteszem!
-A gazda érezte, hogy a négylábú barátja valami nagyon fontos „dologról” tesz tanúbizonyságot. A csodálatos barna szemek mélységes szeretettel, tisztelettel, alázattal beszéltek. Olyan nemes érzelmeket közvetítettek, amelyek érzésével a gazda a kutyás életét megelőzően még soha nem találkozott. Érezte, hogy az állat mindent megtenne érte!
-Napi teendőik befejeztével, egymás közelségében nyugovóra tértek. Természetesen mindketten a szabadság boldog élményeiről álmodtak. A négylábú az oldalán fekve, alvó állapotban is szaladgált kicsit.
Új nap kezdődött, történetesen hétvége, ami jobb esetben a pihenés, kikapcsolódás, kirándulás ideje ugyebár. Így történetünk hősei a negatív élményeikkel terhelve ismét vándorolni indultak. A gazda gondterhelt, miközben a rét irányába közelítenek. Érthető okokból nem szeretné újra játszani a tegnapi előadást. Erősen gondolkodik a helyzet megoldásán, de mivel a fejében a miértek, csak újabb kérdéseket vetnek fel, inkább köztes megoldásként úgy dönt, hogy inkább el sem engedi a kiskedvencét, mert az úgysem jön vissza……..
-A kutya az orrán keresztül már érzi a vadon hívó szavát. Izgatottan, alig várja már a pillanatot, amikor ismét szabadon elmerülhet, lubickolhat a szagok világában. Kicsit ismét vad állat lehet. DE tudja, hiszen megtanulta, hogy a szabadságnak ára van, valószínűleg büntetés lesz a vége, de kit érdekel. Az ösztönei azt diktálják MEGÉRI!
-Közben a rét közelében összetalálkoznak egy a gyengébbik nemet képviselő kutya-gazda párossal. Az ebek azonnal nyílt érdeklődéssel, de a szigorú kutyaetikett szabályait szem előtt tartva bemutatkoznak egymásnak.
A gazdák is átesnek az ilyenkor szokásos „szertartáson”, protokolláris kérdéseken. Majd közösen indulnak a rét irányába.
A rét szélén a tetszetős hölgy megszokott természetességgel szabadon engedte a kutyáját, majd kérdő tekintettel nézett hősünk irányába. Érkezett a súlyos, megsemmisítő kérdés:
Mi a baj, amiért nem engedi el a magáét?
-Közben a kutya: Gazdi-Gazdi-Gazdi köszönöm, hogy ide hoztál, látod ezt a gyönyörű szuka kutyát, játékra hív! Engem! Tetszem neki! Kérlek engedj el, légyszi-légyszi, had udvaroljak a fajtársamnak! Ennél nagyobb boldogság nincs számomra!
-Félek, hogy nem jön vissza, hangzott a gondterhelt válasz.
Miért ne jönne vissza, hiszen úgy néz magára, mint a kétlábú Istenére. Nézzen csak ide, én ide hívom az enyémet, megsimogatom, majd ismét elengedem. Tegyen így maga is és nézze meg mi történik.
Tényleg ennyire egyszerű lehet a megoldás, ide hívom, megsimogatom, majd elengedem? Hááát lássuk és a kutya szabadlábra került!!!!!
-SZABAD VAGYOK! Köszönöm gazdám, hogy elengedtél! A belső energiáim azonnal feltörtek, minden érzékszervem kiélesedett, szabadság, imádom! Szaglászás, szaladgálás, udvarlás, kergetőzés a fajtársammal, ez olyan érzés, amiről álmodoztam!
Aztán egyszer csak szólították, behívták az újdonsült fajtársnőmet, aki engem azonnal ott hagyott és futott az emberéhez, az megsimogatta, majd ismét szabadon engedte. Folytatódhatott a játék!
-Látja, idehívtam, mert Én vagyok a Gazdája, hozzám tartozik, tudja, hogy jönnie kell, mert szóltam neki, hívtam. Nincs más választása, jönnie kell, mert különben itt hagyom! Idejött, biztosított róla, hogy Ő is tudja kihez tartozik, nem szeretne embertelenné válni. Ezt én „magammal” megjutalmaztam, így tudattam vele, hogy MI összetartozunk! Mivel fontos neki a szabadság újra elengedem, majd időszakonként behívom, de nem teszem pórázra, ne higgye azt, hogy a behívással vége a szabadságának!
-Közen a kutyák egymás közt: Miért mentél oda a gazdádhoz?
Mert szólított, és behívott, oda mentem és tudattuk egymással, hogy összetartozunk, mint egy falka. Az odaadásunkról biztosítottuk egymást, majd elengedett ismét játszani.
Nálunk, ha szólít a gazdám -akit egyébként imádok- nem tudom mit akar, értem én, hogy a nevemet kiabálja, majd egyre mérgesebben teszi ezt, majd, amikor megadom magam, megköt és vége a szabadságomnak! Ezért inkább nem megyek oda, csak a közelébe és amikor már nagyon mérges megadom magam a büntetésnek. Ez a szabadságom ára!
Egyszer ezt kölyök koromban én is megpróbáltam, de többé soha, mert nagyon csúnya vége lett. Majdnem embertelenné váltam! Barátságosan szólított, hívott, de nem mentem oda, mert a szaglászás fontosabb volt. Még egyszer megtette, akkor sem mentem, elmerültem a szagok világába. Mire felocsúdtam a szeretett kétlábúm már nem volt sehol. Pánikba estem! Egyedül gazdátlanul maradtam. Azonnal a keresésére indultam, szerencsére az orrom segített, mert hamar rátaláltam az egyéni szagára. Ismét egymásra találtunk, üdvözölt, majd türelmesen pórázra csatolt és visszavitt a rétre a szagok világába. Elengedett. Akkor megértettem, hogyha hív oda kell mennem, biztosítjuk egymást az összetartozásunkról, majd ismét elenged, úgyhogy a szabadságnak nincs vége a behíváskor!
-Hősünk az imponáló hölgy jelenlétében cselekvéskényszerbe került, átgondolta az eddig látott- hallott dolgokat és nekilendült.
-Természetesen az Én kutyám is tudja, hogy hozzám tartozik, ezért én is idehívom mondta. Gondolataiban, azért elhatározta, hogy lesz, ami lesz, de uralni fogja az indulatait. Meggyőző volt, amit a széphölgytől látott.
-A gazda barátságos pozícióba guggolt, majd határozottan, de nem fenyegetően hívni kezdte a kutyáját. A kutyán látszott, hogy a tapasztalatai miatt bizonytalan, de hajlandóságot mutat a hívásra. Ismételt hívásra már indult a gazda felé, mert semmiféle fenyegetést nem érzékel. A gazda kicsit hátrálva menekülést színlelt, nem kergetőzött, kapkodott a kutyája után. A kutya természetesen oda ment, a gazda örült, simogatta, majd ismét elengedte.
-Tudtam ÉN, hogy így megy ez, mondta remegő lábakkal, „határozottan”!
-A séta és a hancúrozás közben a gazdák többször is magukhoz hívták a kutyáikat, akik minden alkalommal szívesen mentek hozzájuk, majd boldogan hazatértek a következő találkozás reményében.
-A kutya levonta a következtetést: Nagyon jó volt ez a mai nap, talán életem eddigi legszebb napja! Új ismerősök, kutyaélet, szabadság. Megtapasztaltam, megtanultam, hogy ha a gazdám hív, az nem azt jelenti, hogy vége a játéknak, csak biztosít róla, hogy fontos vagyok a számára, s tudatosítjuk egymásban az összetartozás érzését.
Köszönöm neked Gazdám, hogy megtapasztalhattam a szabadság érzését, melynek ára van, és úgy hívják Engedelmesség!
-Otthon a Gazda ismét elhelyezkedett a foteljába, természetesen a kutyája ismét a fejével az ölébe helyezkedett és a szeme ismét beszélni kezdett……..
Kedves Olvasó! A rövid történetből mindenki könnyen levonhatja a maga tanulságát. Biztos, hogy a negatív magatartásformákért csupán a Kutya a hibás?