Egyszerűen játék a szavakkal. A nevelés célja a harmónikus együttlét elérése a kutyával. Legyen szobatiszta, ne fusson ki a kapun, ne rágjon szét mindent, ne ugráljon a nyakamba. Összességében az általam felállított szabályokat tartsa be. A képzés szóra pedig sokaknak az ugrik be, hogy fegyelemben parádézik a kutya a gazda mellett és vezényszóra végrehajtja az utasításait. Na meg különböző ágazatokban keres, őrző-védőzik, vagy éppen trükköket hajt végre.
Az én olvasatomban minden olyan tevékenység, ahol a kutya viselkedésébe beavatkozok, ahol meghatározom, hogy mit lehet, vagy mit nem, az képzés. A számomra kedvező viselkedéseket dicsérem, örülök neki, jutalmazom. Amit nem szeretnék a viselkedés repertoárban tudni, azokat tiltom, azaz gátlásokat építek ki.
Kedves, aranyos Mari néni, amikor nem akarta, hogy az udvarába kerülő új Buksi a tyúkokat kergesse, akkor a támaszkodáshoz használt botját megmarkolva határozottan legyintett buksi irányába. Buksi mikor megkapta a fenekére a viselkedéséért járó büntetést, és közben hallotta Mari néni éktelen sikoltását, akkor egyből tudta, hogy amit tesz, azt nem kellene folytatnia. Másnap aztán a tyúkok láttán újra felébredt benne az ősi ösztön és egy belső erő arra késztette, hogy a tyúkok után vesse magát. Természetesen ami kutya kiképzőnk, Mari néni már lesben állt és újra nagy hangerővel igyekezett megakadályozni, hogy a levesnek való ne a kutya szájába végezze. Ekkor újra felemelte a hangját és láss csodát, buksi már nem várta meg a botütést, inkább felhagyott az üldözéssel. Pár napig ez még ismétlődött, aztán buksi belátta, hogy neki nincs dolga a tyúkokkal. Mi ez ha nem kutyakiképzés? Mari néni célja nem az volt, hogy a kutyája trükkök hadával kápráztassa el a nagyközönséget. Az ő célja az volt, hogy a kutya a portát őrizze, a jószágait pedig ne bántsa. Ennek megfelelően képezte ki Buksit.
Persze manapság már rengeteg módszer, technika és technológia áll rendelkezésünkre, hogy kutyákat képezhessünk, de az alapelv ugyanaz, mint Mari néni udvarában volt. Amit szeretnénk hogy a kutyánk csináljon, arra ösztönözzük, jutalmazzuk, megfelelő ismétlésszámban gyakoroljuk. Amit nem szeretnénk, azt következetesen nem engedjük meg.
Na de miért is mondom, hogy nevelés és képzés, miért is különítem el a két fogalmat?
A válasz egyszerű: Én ilyet nem tennék, mert nem értek vele egyet kiképzőként. A kiképzett kutya ugyanúgy nevelt kell, hogy legyen. A nevelt kutya pedig, ugyanúgy kiképzett. Az, hogy a kutya milyen szintre képződik ki, már a gazda igényeinek megfelelően történik. Az alapelvekkel viszont minden kutyatartónak tisztában kellene lennie.
Vannak azonban olyan emberek, akik nem járják be a megfelelő utat ahhoz, hogy mindenféle habitusú kutya kiképzésébe bele merjenek vágni. Nem értenek igazán az agresszív kutya lelki világához, nem tudják kezelni az igazi nagy problémákat, vagy a félelmet akár. Na ők szokták magukat nevelési tanácsadónak nevezni. Élesen elkülönítik a nevelés és a kiképzés fogalomkörét. Azt mondják, hogy ők nem kiképzők, csak jó tanácsokkal látják el az embereket nevelés témakörében. Sokszor aki már felnevelt 1, jó esetben 2 saját kutyát, aztán látott még párat a kutyafuttatóban rohangászni, egyik nap arra ébred, hogy ő nevelési tanácsadó. Persze azon körökben terjeszti a tudást, ahol tudja, hogy nem eshet csorba a tekintélyén. Ezek az emberek nem találkoztak igazi, kőkemény, az életet komolyan gondoló kutyákkal, akik nem ijednek meg a saját márkás póráztól, vagy nem találkoztak annyira félős kutyával, ami az érintésre is maga alá vizel. Persze a kivételek erősítik a szabályt. Szép dolog az, ha szereted a kutyákat, az is szép ha tapasztalataidat megosztod másokkal, hogy nekik könnyebb lehessen. Ha van rá vevő, akkor az is szép eredmény ha ezt a tudást pénzre tudod váltani. Az viszont óriási felelősség, hogy csak nevelési “tanácsadóként” úgy avatkozol bele a kutyák életébe, hogy a kialakult problémákat később a világ legjobb kiképzői sem tudják helyrerakni.
Hogy mindenki értse azért futott át az agyamon, hogy megemlítsem ezt a problémakört, mert egy videó megosztón egy “neves” nevelési tanácsadó olyan videóit találtam, ahol elmagyarázza, hogy a kutya együttműködését, tiszteletét a póráz megfelelő használatával hogy lehet kivívni. Az egyik videójában felhívja a figyelmet, hogy a fojtólánc micsoda kínzóeszköz, majd egy “saját márkás” retriever pórázt részesít előnyben. Megjegyzem a 7 éves lányom is tudja, hogy a retriever póráz is a fojtás elvén működik. Persze ez még nem elég ahhoz, hogy az illető szakmailag annyira felborzoljon, hogy tollat ragadjak, de amikor megláttam, hogy mit csinál egy számára idegen kutyával, akkor valami elpattant nálam. Nos a nevelési tanácsadónk a csodapórázával egy idegen, félelmi agressziót mutató kutyához érkezik, ahol a póráza felhelyezése után erősen megvágott videóban is jól láthatóan fojtogatja buksit. Persze a kutya nem tudott mit tenni, a hisztériáját félretéve megadta magát, majd “kezesen” a nevelési tanácsadó lába mellett poroszkált. Nem véletlenül került a kezesen szó idézőjelbe. A kutya a farkát maga alá csapva bandukolt és minden mozdulatában látszódott, hogy az életben maradásért küzd, hisz tudta, hogy ha hibázik, annak ára lesz, mégpedig fájdalmas.
Lehetne hosszasan ecsetelni az érveket, hogy miért figyeljetek oda, amikor valakire rábízzátok a kutyáitokat. Persze ezt mindenki eldönti maga, de ne felejtsük el, hogy a kutyában kialakított negatív hatások következményeit nem tudjuk csak úgy kitörölni. Megmaradnak, beégnek, nemegyszer örökre. Legyetek körültekintőek….
