Létezik-e Salamon Király varázsgyűrűje? 6.rész
„Salamon király, – mint írva van – társalgott az állatokkal, a madarakkal, a halakkal és a férgekkel. Igaz, ehhez volt egy varázsgyűrűje.”
Tisztelt Kutyabarátok!
Engedjétek meg, hogy a „varázsgyűrű” befejező részeként néhány gondolatot megosszak veletek a kutyatartási kultúránkról. Igazán fontos dolognak tartom ezt, hiszen erről ítélnek meg minket kutyásokat és ez mélyíti leginkább a nem kutyások közti szakadékot. Kijelenthetem, hogy ez a kultúra az utóbbi években pozitív irányban sokat fejlődött, de néhány ember nemtörődömsége, kulturálatlansága miatt nem sokat javult a megítélésünk.
A városi kutyatartási kultúránk eredményeiről nap, mint nap meggyőződhetünk, nem kell különösebben mást tenni, mint kimenni az utcára, térre, parkba és azonnal szembesülünk a kutyatulajdonosok által „ottfelejtett”, a gyanútlan arra sétáló embertársunk cipőjéhez erősen kapaszkodó bűzös nyomokkal.
Ki ne látott, illetve tapasztalt volna már ilyet!
Egyébként a szag élményben az sem sokkal különb, amikor az eb oda vizel, ahol éppen neki jól esik, lépcsőház, lift, bejárati ajtó, játszótér, autók kereke, oldala. Hát ennek az összetakarítása még esélytelenebb, mint a szilárdabb terméknek!
-Hadd ne idézzem ilyenkor mit mondanak és gondolnak rólunk jogosan! –
Ezen melléktermékes történeteknek „csúcsa” az előadásmód, amikor a kutya szertartásosan „púposodni” kezd, a gondos tulajdonos vele egy időben szertartásosan azt kezdi fürkészni, kémlelni, hogy nézik-e, mert azért gyanítja, hogy valamit kéne tenni az út közepén hagyott melléktermékkel, de aztán meggyőzi magát, hogyha nem látta senki, akkor nem is történt semmi. Nagy ívben kikerüli, nehogy bele lépjen, és halad tovább.
Ennek a típusnak a gusztustalanabb egyede még körbe sem néz, természetes neki, hogy jólvanazúgy, hiszen nem a saját háza előtt történik az eset. Tovább megyek, ha valaki szólni mer neki, hogy „ember” valami kiesett a kutyádból, azonnal arrogánsan válaszol, hogy „neked adom”! Amely párbeszéd sokszor tettlegességig is elfajul!
Most őszintén nem visszatetsző, megbotránkoztató ez a nemtörődömség, kulturálatlanság?
Ennél a produkciónál már csak az visszatetszőbb, amikor a heti fogságából kiszabadult kutya terrorizálja az őt pórázon vonszoló emberét, – akinek amúgy a folyamatos póráz rángatástól már felhólyagosodott a tenyere-.
Valamint minden szembejövőnek nekitámad, félőrült módon fogait csattogtatva acsarogva veszélyeztet mindenkit.
No, ekkor lehet igazi „csodát látni”, megfigyelni a „felelős” kutyatartó gőgösen öntelt arckifejezését. Ide nézzetek! Micsoda kutyám van! Mindenki tőlem fél!
-Ezek után megjegyezném, hogy ez a kutyás ember is tagja a társadalomnak, joggal várja el mindenkitől, hogy tudomásul vegye életformáját?
Nem kevésbé jogos a vele szemben támasztott elvárás, hogy úgy tartson kutyát, hogy az ne veszélyeztessen, zavarjon másokat!
Sajnos saját rendvédelmi tapasztalatomból is mondhatom, hogy ezek az emberek a legritkább esetben változnak, végkép nem hat rájuk a jó szó, segítő szándék, de a büntetés sem. Mondhatnám harcolnak a világ ellen, nekik senki ne mondja meg mit csináljanak. Aztán amikor már végképp kellemetlen számukra a negatívumok összessége, akkor azonnal lemondanak a kutyájukról, vagy egyszerűen „eldobják”, szélnek eresztik a kellemetlenség tárgyát.
Ennek elkerülése érdekében nyer értelmet a gyermekeink felelős állattartásra történő nevelése!
Említenem kell még a kutyatulajdonosok azon részét is, akik a pozitív példamutatás ellenére mai napig is úgy gondolják – talán érzelmi alapon -, hogy az engedelmességre, fegyelemre való nevelés felesleges időtöltés. Ők azt vallják, hogy a kutya ősi tulajdonságainak köszönhetően mindent tud, amit tudnia kell, csak hagyni kell őt felnőni Szeretetben, és minden rendben lesz. Egy részük ezt érzelmi alapon csupán jó szándékból, vagy túláradó szeretettől vezérelve, esetleg tudatlanságból gondolják így. Másik részük egyszerűen csupán azért, mert nem tud, vagy nem is akar időt áldozni a családi kutyára.
Az idő múlásával azonban saját tapasztalatból is rájönnek, hogy az ősi tulajdonságok életre keltek ugyan, de nem a várt eredményt kapták. A hiba okát, okozóját keresik, mert a kezdetben aranyos kis érzelemgombóc, akit mindenki szeret, akinek mindent szabad, öntörvényű, erőszakos, uralkodó, nehezen kezelhető, vagy éppen kezelhetetlen, energiáit pótcselekvésekben kiélő kutyává érett. Nagyot csalódik a kutyatulajdonos, hiszen szerinte ő megtett mindent, és mégsem a várt eredményt kapta.
Az így gondolkodó kutyatulajdonos („felelős gazda”) biztos, hogy megtett mindent, helyesen gondolkodott?
Ezekben az esetben a kutya nem örömöt, boldogságot, hanem nagyon sok bosszúságot, gondot okoz.
Jogos a kérdés, miért alakulnak ki ezek az ember számára negatív magatartásformák?
A nem kívánt magatartásformáknak az oka az, hogy az evolúció úgy alkotta meg a kutyát, hogy a faj, és ezen belül a különböző fajták egyedeinek fennmaradásához szükséges genetikailag kódolt, örökölt ösztönökkel látta el az egyedeket. Az ösztönök- szaporodási, falka, zsákmányszerző, territoriális ösztön, – nagyon erősek, akkor is életre kelnek, ha nem tudunk, vagy nem akarunk tudomást venni róluk. Amennyiben az ember nem ad helyes iránymutatást ahhoz, hogy a kutya ösztönei az embernek tetsző módon fejlődjenek, és kielégítésre kerüljenek, akkor a kutya a természet hívó szavának engedelmeskedve az embernek nem tetsző módon, kontrolálatlanul teszi meg azt.
Ebben a helyzetben sem az ember, sem a kutya nem érezheti jól magát.
Ezért kell a kutyát a megfelelő foglalkoztatottság mellett a belső ösztönvilágának kielégítését figyelembe véve engedelmességre, fegyelemre nevelni.
A gondolatok zárásaként kihangsúlyoznám:
Salamon király gyűrűje Nem létezik, nincsenek csodaeszközök a kutya képzésében, „csak” mi vagyunk: a kutya és a gondolkodásmódunk. Amennyiben boldog együttélést akarunk, úgy a lustaságunkat győzzük le, következetesen nap, mint nap foglalkoztassuk a kutyát, mert a kellemes, harmonikus, problémamentes kapcsolat csak így alakulhat ki!
