A félelem szaga!
Ajánlom minden kutyabarátnak, aki kíváncsi a szolgálati ebek titkos életére.
Tisztelt Kutyabarátok!
A legjobb bűnügyi történeteket maga az Élet íja! Ez a történet 2018. 01. 12.-én a „forgatókönyv” szerint a reggeli órákban indul, amikor is a „Nagy Házban” /Sopronkőhida/ hosszú büntetését töltő elítélt úgy gondolja, hogy a bezártság nem neki való, ezért furfangos tervet agyal ki a társaival a szabadsága visszaszerzése érdekében.
Ez a terv kezdetben számára jól alakul, hiszen a fogvatartók éberségét kijátszva a benti munkahelyének lehetőségeit kihasználva gyakorlatilag becsomagoltatja magát. Az útba induló kamionnal és persze a rajta lévő sok dobozzal együtt elindul a szabad élet irányába.
Természetesen ez a létszámellenőrzés során perceken belül kiderül, úgyhogy mire kivágja magát a csomagolásából, és „leveszi” magáról a kamiont, már megkezdődött az üldözése.
A továbbiakban Spuri nevű szolgálati kutyám szemszögéből élhetjük át a történetet.
„Az eddigi életem során, mint rendőrkutyatanonc megismerkedtem a kábítószerek jellegzetes szagával, valamint az emberi szagnyomok követésének tudományával. Fontos feladatom, hogy a rendőröm munkáját a szaglásommal segítsem, az elrejtőzködő, menekülő ember-emberek szagnyomát tűzön-vízen át követni tudjam, s őket megtalálásuk esetén fogjam el, vagy ugatással jelezzem számára.
Megtanultam azt is, hogy minden embernek külön, egyéni szaga van és „jó játék” ezt követni. Azonban olyan szagot még nem tapasztaltam, amely egy életfogytig tartó börtönbüntetése elől menekülő ember szaga. –
Riasztásunkat követően azonnal megtapasztaltam, hogy most valami más következik, mint eddig. Szirénázó rendőrautók, gondterhelt rendőrök, érezhető feszültség. A gazdám szaga is megváltozott, tesztoszteron, adrenalin, feszültség, aggodalom szaga keveredett a levegőben. Éreztem, hogy most igazi „VADÁSZAT” kezdődik. Az Ausztriába vezető forgalmas főút mellett
indultunk egy telekre, ahová korábban bemászott a menekülő. A kerítésen jól látható volt a bemászás nyoma, amelyet megszagolhattam. Sokkhatásként ért ez a szag, soha eddig nem éreztem ilyet, olyan erős és intenzív volt, hogy azonnal
bevésődött az agyamba.
Azonnal megértettem, amit a gazdám korábban mondogatott, ez a „TETTES” szag, amit tudnom kell mindenáron követnem!
Valahol mélyen be is indított bennem valamit, talán egy ösztönt, mintha az őseimmel együtt a létfenntartásunkért egy sebzett vadat üldöznénk. Pontosabban megfogalmazva: Le akartam vadászni azt az embert, aki ezt a szagot produkálta.
Ez a tettes szag a kertben mindenhol megtalálható volt, oda-vissza, majd kerítéseken át, és vissza, kerti házak ajtajánál, tetején, ablakánál, mellékhelységeknél. Az utcában több helyen ugyanolyan erősen, de sehol sem indult el egyértelműen semmilyen irányba. A szagok olvasása során egyértelművé vált számomra, hogy a préda nem menekül, hanem rejtőzködni
próbál. A rendőröm tökéletesen olvasta a testjeleimet, amit próbált megértetni a vezetőkkel…
Közben nagyon sok rendőr érkezett és körül vette a területet, lefedve, felülírva a keresett ember szagát. Nem találta az orrom a megoldást. A környéken hosszas keresés kezdődött, amely során sehol nem találtam a tettes szagot. A több, mint tíz órás kutatás nem hozott eredményt. Pihenésre „ítéltettünk”, levonultunk a területről, és más irányban, módon folytatódott a kutatás.
Még a pihenő helyre sem értünk, amikor ismét riasztást kaptunk! Az első helyszín közelében látták a szökevényt, aki egy a közelben lévő telek kerítésén keresztül ugrott ki és menekül.
/Később kiderült, hogy a sok rendőr eligazítási helyszíne közelében rejtőzködött, amíg meg nem látta a levonulást/.
A helyszínen megkaptuk az irányt, amelyen azonnal éreztem az ismerős tettes szagot. A gazdám szerint „Forró” nyomon üldöztünk. És tényleg olyan erős volt a szag, hogy szinte égette az orromat. A nyomok egy temető kőkerítése mellett
futva „vittek” minket és kísérőinket a bozótos, nehezen járható területen.
Éreztem nagyon közel vagyok a menekülőhöz, s már felkészültem a harcra, amikor is elfogyott a nyom, megálltam nem értettem hová lett ismét. Majd éreztem, hogy nem a földön van a nyom, hanem a kőkerítésen vezet felfelé, amelyen azonnal megpróbáltam felmászni. Nem tudtam, de a gazdám és kollégái látták a nyomokat, a menekülő bemászott a temetőbe.
Ismét kicsúszott a fogaim közül! Természetesen nem volt egyszerű éjszaka kinyitatni a temetőt, tellett is egy órába mire bejutottunk…
Az általam megjelölt helyen ismét rátaláltam a menekülés szagára. Nagyon közel volt a menekülő, a sírok között próbált több helyen rejtekhelyet találni, de egyik sem sikerült neki. Tovább menekült, láthatta a gazdám fejlámpájának a fényét, mert keresztbe, cikk-cakkba, kúszva menekült előlünk.
Gyakorlatilag magunk előtt kergettük. Majd egy olyan helyre ment, ahonnan nem volt visszaút, egy emlékmű a temetőben. Olyan erős volt a szaga, hogy morgással-ugatással jeleztem a gazdámnak, hogy itt van a tettes. Nem találtuk!
Nem értettem mi történt, ismét eltűnt a nyom, hová lett?
A rendőröm találta meg a megoldást, az emlékmű egy kisebb szakadékba torkollt, ahol is lecsúszott a menekülő. Ismét egy kőkerítés állta el az utamat, igaz most lefelé legalább 4 méter mélyen. Akartam tovább menni, leugrani, de a gazdám nem engedett. Futva indultunk megkerülni a temetőt, hogy a helyszínre menjünk. Közben rádión jelezték, hogy a korábban a temetőt kívülről biztosító rendőrök hallották a „huppanást”, ahogy a menekülő lecsúszott a kerítésen, és a helyszínen elfogták. Nekünk azonnal oda kellett mennünk, látnom kellett a „prédát”, akit idáig üldöztünk.
Megtaláltuk! A közelébe kellett mennem, „tudatni” vele, hogy legyőztem!
Megtettem!
Majd a gazdámmal és a többi rendőrrel felszabadultan örültünk.
Nehéz éjszaka volt, egy életre megtanultam, hogy mit jelent Tettes szagot követni.
Azt hiszem, most lettem rendőrkutya igazán!”
Tisztelettel Spuri a rendőr kutyája
-Az akkor megjelent írásom után megtisztelő volt olvasni a felénk irányuló gratulációkat, köszönetnyilvánításokat, közel ötvenezer ember érzelmi elismerését!
Ez számomra A MOTIVÁCIÓ!
Sokan kérdeztétek, hogy mi volt a jutalmunk?
A mi jutalmunk a pénznél sokkal értékesebb volt, megélhettük egymással a közös sikert, az állat és az ember együttműködésének eredményét. Azt, amiért a szolgálati kutyákat képezzük. A kettőnket összekötő „köldökzsinóron” keresztül
eggyé váltunk a szagok világában. Csodálatos és hátborzongató érzés volt megélni, hogy a kutya az orrán keresztül felfogja, megérti, mit kell tennie, majd a testjeleivel elmondja nekem, hogy mit kell nekem tennem a „préda levadászása” érdekében.
Megtörténik a siker, könnyek közt örülünk egymásnak, csak a miénk a pillanat!
A helyzet a továbbiakban úgy alakul, hogy a bejelentő hölgy ragaszkodik hozzá, hogy mi kísérjük vissza a lakásához. A megnyugvása érdekében visszamegyünk hát a kiindulási pontra, ahol a hölgy letérdel a kutyához és sírva köszöni meg
neki a teljesítményét.
Spuri pár arcnyalogatást követően büszkén leül, és felteszi a mancsát a hölgy vállára, mintha azt mondaná neki, hogy nyugodj, meg mi mindig segítünk. A hölgy elmegy, közben többször visszafordul, integet! Kell pár perc az autómban ülve, hogy magamhoz térjek. Egy szlogen jut eszembe:
SZOLGÁLUNK ÉS VÉDÜNK!
Nekünk ez a jutalmunk!
Tremmel Nándor /a kutya rendőre/